Partneri belépés: Jelszó:
Bezárják a régi hulladéklerakókat
2010-03-01 16:57:30
Bezárt az utolsó, a környezetre és az emberi egészségre veszélyt jelentő hulladéklerakó. Eközben folyamatosan épülnek a modern, környezetbarát létesítmények, addig azonban a hulladék 20 százalékát az eddiginél távolabb kell vinni.

Hulladéklerakó


A hatóság közleménye szerint minden olyan, környezetszennyező hulladéklerakót bezártak, amelynek működése veszélyes lehet a légkörre, a vizekre és az emberi egészségre. 2009. július 16-áig 94 lerakót zártak be, 70 működik továbbra is, és még 14, modern technológiával készült, biztonságos lerakót adnak át a közeljövőben. Ebből 9 a régiek területén, de új helyen, 5 pedig egészen új helyszínen épül.

Forrás: Fn.hu
Hírlevél
E-mail:
Legfrissebb híreink
Gazdára talált a kerékpár is
Véget ért az ötfordulós "Használd újra, ökosan" pályázatunk, melyben száznál is több kreatív újrahasznosítási ötlettel leptetek meg minket. Láthattunk gyertya- és ceruzatartót, játékokat, díszeket, de még ékszereket is, s sok más érdekességet.
TovábbTovább
Hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény módosítása
Megjelent a Magyar Közlöny 2011. december 30-i, 165. számában a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény módosítása.
TovábbTovább

Gyűjtőpont kereső:

kis piros kuka
A szelektív hulladékgyűjtés még sosem volt ilyen könnyű! Válassza a zöld utat és keresse meg a lakóhelyéhez legközelebb eső gyűjtőpontunkat!
Tovább
ÖKO-KORD